A blog címe két alapvető szabályra, köztisztviselői kötelezettségre utal, melyek ismerete és elfogadása nélkül nem fogod élvezni a köztisztviselői pályát.

 Az egyik a kötelező nagyotmondás, a szavak már-már mágikus ereje, ami felülírja a tényeket és a valóságot. Ennek lényege, hogy ami hivatalosan nem hangzik el, az nem is létezik, a fekete pedig fehérré változik, ha hivatalosan annak van titulálva. Persze nem hivatalosan előfordul ilyenkor, hogy vérmérséklettől és hangulattól függően megy a dohogás vagy a röhögés, hivatalosan viszont nem illik, sőt tilos elrontani a játékot. Ha nem értesz egyet, akkor legfeljebb csendben hallgatsz (egy szint után azért ez is öngyilkosság), de persze jobban jársz, ha minél nagyobb hévvel helyeselsz. Azon igazán nem kell aggódni, hogy átlát valaki rajtad, ha túlzásokba esel, mivel akinek helyeselsz, az gyakran annyira elvakult saját igazával szemben, hogy nem veszi észre a legnagyobb túlzást sem, amúgy meg általában a többiek úgyis tudják, hogy ez csak színjáték, nem ritkán Oscart érdemlő alakításokkal.
Ezek a kiemelkedő alakítások a drága, szeretett és hasznos osztályértekezletek legkedveltebb témakörének ecsetelésekor figyelhetőek meg igazán, nevezetesen a „jaj de nagyon megszakadunk mindjárt ebben a rengeteg sok munkában, és ha dupla ennyien lennénk, akkor is nagyon de nagyon-nagyon kevesen lennénk” témában. Láttam már szempilla végén billegő könnycseppeket, saját orcáját kaparászó köztisztviselőt. Mondom, soha nem lehetsz eléggé túlzó, a ripacskodásnak sehol nincs határa. Ilyenkor nem kell fennakadni olyan apróságokon, hogy mondjuk a napi munkád 1-1,5 óránál többet véletlen sem tesz ki, mert ugye a tényeket a hivatalosan kimondottak felülírják. Attól sem kell tartanod, hogy valaki majd felhívja erre a figyelmedet, hiszen azzal megszegné az íratlan játékszabályokat, ezáltal pedig borulna az egész színjáték. Képzeld csak el mi lenne, ha mindenki csak úgy kedve szerint közbe kotyogna, ha durva valótlanságok hagzanak el! Összeomolna a hagyományosan működő rendszer. Ráadásul mindenki tudja, hogy az ilyen íratlan szabályok megszegése komoly hátrányokkal jár, szemben mondjuk az írott szabályokkal, melyeket többnyire egészen nyugodtan meg lehet szegni - hacsak nem fúj rád valamiért a főnök vagy valamelyik kegyence. Az ilyen gondolatok pedig, hogy dehát ha ennyire sok a munka, akkor miért kell minden héten erről értekezletet tartani akár egy órán keresztül is - nos hát ez igazán nem méltó egy köztisztviselőhöz.