Bár mást terveztem mára, szeretnék pontosítani néhány számomra fontos dolgot. Egy volt kollegina ugyanis emlékeztetett, hogy én is ismerős útján kerültem A Hatósághoz, és szerinte én ezt nem vállalom fel. Miért ne tenném? Mivel ez még a pályáztatás bevezetése előtt volt, máshogy nem is történhetett, hiszen akkoriban nem volt szokás meghirdetni az állásokat -legalábbis a szokott fórumokon nem. Így aztán mindössze néhány valakinek a valakijével versengtem az állásért. (Mellesleg nem áldom a pillanatot, hogy a segítő ismerőssel éppen akkor kellett az iwiwen szóba elegyednünk.) Nem hiszem, hogy ha pályázik valaki egy állásra, akkor felelős az állást hirdető cég toborzási módszereiért. Ahogy nem ítélem el a többi hasonlóan közigazgatásba került társamat sem. Ha nem jött volna át eddigi írásaimon, akkor most kihangsúlyozom, hogy az elégtelen és kijátszható jogi szabályozás, a mindenfajta gát nélküli önkényt lehetővé tevő rendszer a célpontom, nem azok, akik kiszolgáltatottságukban alkalmazkodnak ezekhez. Az a rendszer, ami embereket arra kényszeríthet, hogy lelküket, testüket adják el munkájuk helyet, és amiben kifejezetten hátrányt jelent a jó teljesítmény, az oldjuk meg hozzáállás, míg a lemaradás akár túlfetisizálhat bizonyos munkaköröket, a nem tudom megcsinálni hozzáállás pedig megment a népszerűtlen feladatoktól.
Ez nem Etele és az én harcom. Biztos vagyok benne, hogy ettől a blogtól Etelének hajszála sem fog görbülni. Arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy változtatni kellene a jelenlegi szabályozáson, ellenőrzésen, felelősségi rendszeren. Én úgy gondolom, hogy ennek mind az ország, mind a közigazgatásban dolgozók nagy része hasznát látná.
Ha már a kiválasztásnál tartunk, akkor például kötelezővé lehetne tenni a jelöltek versenyvizsgán elért eredményei alapján való rangsorolását. Ez közvetlenül nem árt Etelének ugye, és gond nélkül működik más országokban nagy mértékben visszaszorítva a személyes döntéseket, és segítve azt, hogy a legalkalmasabbak kerüljenek a közigazgatásba. Ez pedig egyik alapja – bár önmagában nem elégséges feltétele – lehet az uralkodó kultúra megváltoztatásának. Mivel erről szakdolgoztam, olvastam egy keveset a témában, és nem találtam olyan szerzőt – még a magukat elfogultnak vallók között sem – akik ne látták volna a változtatás szükségességét.
A „vizes lepedőt” pedig végképp nem áll szándékomban ráhúzni senkire. Olyanokról írok, melyek mindig is beszédtémát jelentettek. Aki tudja, hol játszódnak az események, az tud ezekről a dolgokról, ha én a 126. senki tudok róluk. Aki mégse, azt meg nem is érdekli.
