"Megint beszélünk s csak beszélünk,
A nyelv mozog s a kéz pihen;
Azt akarják, hogy Magyarország
Inkább kofa, mint hős legyen.
Dicsőségünknek kardja! csak most
Készültél s már a rozsda esz.
Meglássátok, maholnap minden
Az ó kerékvágásba' lesz. "
(Petőfi: Megint beszélünk s csak beszélünk...)
A Hatóságnál szeretett oligarcháink még mindig a helyükön. Vagy nem hallották Viktor beszédét, és ezért nem tudják, hogy őket még vasárnap este elsöpörte a forradalom, vagy Viktor is úgy járt, mint Petőfi a maga forradalma után, és Petőfi szavaival élve felnyergelt, prüszkölő, tüzes lóként egyelőre tehetetlenül aggódik, hogy holnaptól minden ugyanúgy lesz, mint régen. Tartunk ettől még néhányan.
Na jó, nem akarok türelmetlen lenni, adok egy kis időt, hiszen még a kormány sem alakult meg. Csak arra lennék kíváncsi, hogyan fogják kiválogatni az oligarchákat. Az egész vezetést osztályvezetőig lecserélni nyilván nem lenne igazságos azokkal szemben, akik nem felelnek meg a kiskirálykodás követelményeinek. Mert azért ilyen is van. Az igencsak hiányos jogi szabályozás miatt egy felületes ellenőrzéssel kevesen buknának meg, és aki mindennapjait nem a szervezet gyilkosan ölelő karjai között éli, aligha tudja, mit is kellene keresnie. A dolgozók meg maguk alatt vágnák a fát, ha beszámolnának arról, hogy mi folyik náluk, részben mert részesülnek a haszonból, részben mert bárkit ki lehet csinálni.
Összehasonlítani az azonos feladatokat ellátó szervezeteket eredményesség szempontjából megint csak nem lenne értelme, többek között azért, mert mindenhol a minél nagyobb létszámra, költségvetésre törekszenek (Public Choice elmélet) és a monopol helyzet (gondoljunk a kizárt ügyfelekre, akik nem mehetnek máshova), a felelősség hiánya mindenhol kitermeli a maga Eteléit.
Egy kollega Etelére és a visszaélésre vonatkozó hasonlatát tovább fejlesztve a dolog úgy áll, hogy ha valakinek adnak megőrzésre egy tábla csokit, az előbb-utóbb egyre vonzóbb lesz, csábító az illata, míg végül, aki nem elég erős jellem, elkezdi nyalogatni, annak ellenére, hogy tudja, nem volna szabad. Ezután azt tapasztalja, hogy jé nem is történt semmi, ezért letör egy kis darabot, és ha a felettes hatalom ekkor sem csap oda, akkor egy kicsit nagyobbat és nagyobbat… Amíg aztán el nem fogy az egész csoki, és akkor kipróbálja, hogy lehet-e esetleg állampénzen új csokit rendelni, és igazgató úrnak beadni, hogy bizony a csoki szobahőmérsékleten párolog. Ha ezt nem veszi be, esetleg lehet emlékezetni, hogy az igazgatói csokoládé is, mintha kisebb lenne. Így működik a hatalom, ha nincs sem belső, sem külső kontroll.
Etele esetében egyik sincs, ezért valóban úgy is viselkedik a hatalommal, mint az édességboltba szabadult kisóvodás. Felfal mindent. De mivel előszeretettel tetszeleg a vajszívű főnök szerepében, ezért a nyalókáját saját beosztottainak ajánlja fel. Aki ráharap (na csak finoman, nem ám kam-csat-ka), azt társuralkodóvá emeli. Utána már kaphat fagyit is. Annyit nyalhat, hogy még meg is unja. Aki eleget nyalókázott, akár már haraphat is.
A felelősség(/tlenség) témája nagyobb annál, hogy egy ilyen édes kis hasonlattal elintézzem, és nem is igazán erről akartam írni ma. Így sikerült. Egy hete tervezem, hogy írok a köztisztviselői esküről, mint fontos és magasztos aktusról, de mindig eltérítenek az aktuális események, mint pl. forradalom vagy a nagy Pecsétügy. Talán majd holnap...
