Harykozig

2,5 év megdöbbentő tapasztalatai a közigazgatásról, ahol sorsok, célok és feladatok kevesek szórakozásának vannak alárendelve, a felelősség teljes hiányáról és határtalan önkényről. Nem vagyok esküdt ellensége a közigazgatásnak, sőt, de hiszem, hogy nem jó vágányon halad. Tudom azt is, hogy ma a közvélemény igen gyenge erő, de kicsiny körömben tenni akarok azért, hogy a közigazgatás ne olyan föld legyen, ahol a kimagasló teljesítmény és a lojalitás csak tövist és bogáncsot terem.

Rovatok

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Bejegyzések

Ingyen coaching Etelének

2010.05.02. 11:05 | Diké. | Szólj hozzá!

Címkék: közigazgatás vezetés önbizalomhiány büszkeség tekintély coaching következetesség köztisztviselők hízelgés

Te híveidnek a porig
Alázatosakat véled, kik úgy
Mosolyganak, mikép parancsolod.
Nem látod azt, hogy többnyire a saját
Hasznokra egy kalitkát építettek
A büszkeségeden, hízelkedéssel,
Hol elveszel.

(Katona: Bánk bán)

Sokan szeretik a gyengekezű főnököt, akit némi hízelgéssel kényelmesen lehet irányítani. Számomra viszont, mivel nem tudok hízelegni, a poklot jelentette Etele. Mivel hallom, hogy említett urat is olvasóim között üdvözölhetem, ezért a mai témát úgy választottam meg, hogy ő is profitáljon belőle. (Isten tudja, miért szereti ezt a blogot olvasni, de végülis tőle kaptam a cinizmust és a témát, joga van élvezkedni). Egyfajta coaching neki. Tök ingyen. Mivel tudom, hogy nagyon szeretné, ha lenne tekintélye, ezért azt mutatom be két történeten keresztül, hogy miért nem veszi komolyan senki  sosem látott tekintályelvűsége ellenére sem. Látszólag az irányíthatóság és a tekintélyelvűség két egymással ellentétes dolog. A kapocs közöttük lehet a büszkeség (lásd a Bánk bán idézet) és a jól-rosszul leplezett önbizalomhiány (ha nem engedek, nem haverkodok, nem fognak szeretni, de nehogy nyámnyilának nézzenek, ezért jelentéktelen apróságokban megmutatom, hogy én vagyok a főatyaúristen itt).

A legnagyobb ellensége Etele tekintélyének nyilvánvalóan Bettike, de ez egy külön hosszú poszt lehetne, ezért most csak jelzem a stílust, ahogy kommunikál Etelével: „Ne a szádat húzgáld, hanem mondjad, mit akarsz!” Azt hiszem, ez önmagáért beszél. Így egy anyuka beszél az ötéves hülyegyerekével, nem egy beosztott a főnökével. Érdekes lehet Bettike stílusa, amikor kettesben vannak (a nap kb 80%-a), ha mások előtt ennyire nem tudja fegyelmezni magát még józanon sem. Azt hiszem, hogy nem kell hosszan ecsetelni a stílus hatását a többi beosztottra.

Következzen a két önkényesen kiválasztott történet a témával kapcsolatban (rengeteg más példát is hozhatnék).

1. Egyik kolleganő szétküldött a belső e-mailen néhány kisebbségre vonatkozó viccet, többek között Etelének is. Etele kifejezte felé nemtetszését ezzel kapcsolatban, de mivel a kolleganő látványosan besértődött, hogy NEKI szólni mernek, ezért később Etele lement hozzá, mondván azért jött, hogy nem akarnak-e elkéredzkedni hamarabb. Kolleganő sértett válasza: már mér kéne?

2. Felhívta az egyik kolleganőt és főnökösködő stílusban szólt neki valamiért (természetesen megint valami nevetséges marhaság miatt). A kolleganő gépén előtte nap lettek elhelyezve az Etele bugyi nélküli hátsójáról készült képek, és éppen azt nézegette egy nagyobb társaság, köztük a megrendszabályozott kolleganő.

Az első esetben mindjárt kérdés, hogy érdemes volt-e felfújni a dolgot. Én a versenyszférából egy olyan helyről érkeztem A Hatósághoz, ahol a házirend szerint tilos volt a politikai, vallási stb. vélemények kinyilvánítása. A Hatóságnál töltött 2,5 év után fura, de ott senkinek eszébe sem jutott, hogy ne tartsa be a házirendet. Nagyon meglepődtem ezután, hogy egy közigszervnél szabadon megy - munka nem nagyon lévén, szinte reggeltől estig - a politizálás, fajgyűlölet. Ha például lehet az irodában Kárpátiát hallgatni, akkor néhány vicc miért probléma, ami ráadásul nem is jelent feltétlen rasszizmust?  Magam határozottan elutasítom a rasszizmust, éppen ezért örültem, amikor végre saját irodám lett, és nem kellett állandóan ezt hallgatnom, de néhány viccben nem találok semmit. Etelét ismerve gondolom attól fázott, hogy benne volt a neve a címzettek listájában, és nem szeret bizonyítékokat hagyni. Arról nem szólt a fáma, hogy milyen stílust ütött meg, de valószínűleg nem a legszerencsésebben (a kettejük közötti szokásoknak megfelelően) választott a kolleganő válaszából ítélve, illetve abból, hogy Etele úgy érezte, kompenzálnia kell a történtekért. Valószínűleg egyszerűen annyit kellett volna mondani, hogy ez neki kellemetlen ezért, meg ezért. De ha már úgy döntött, hogy szól és megválasztotta hozzá a stílust, végképp nem volt szerencsés lemenni utána nyalizni. Később erre az esetre úgy hivatkozott, hogy ő  aztán hogy fellépett a szélsőségek ellen. Hát ez nem sikerült. Egyrészt nem volt szó szélsőségről, másrészt ha sarkítani akarunk, még azt is kiolvashatnánk belőle, hogy aki nek a viselkedése Etele előtt rasszistának tűnik, az jutalmul hamarabb hazamehet. Tudom, hogy ez nincs így, és azt azért nem lehet ráfogni, hogy pártolta volna a faji megkülönböztetést (Az alkoholhoz és a bulizáshoz való viszony az, ami szerinte lényegesen megkülönböztet két embert egymástól, és meg is kell szerinte hátrányosan különböztetni az olyat, aki nem iszik. Az ideális persze az lenne, ha egyenest le is lőnékaz ilyet), de vezetés, tekintély szempontjából egyértelműen ballépés volt.

A második eset nem kíván hosszabb kommentárt. Nyilván nehéz valakit komolyan venni ilyen képek után (szívesen föltenném, hogy még kifejezőbben szemléltessem a problémát, de lefagyna az Internet), és a kolleganő nagy lélekjelenlétéről tanúskodik, hogy nem röhögte el magát mindjárt szemtől szembe. Sokan azt nem értettük, hogy ok,  megtörténnek ilyen képek egy bizonyos alkoholszint után, de már józanon miért kellett feltenni ezeket munkahelyi gépekre. Ugyan elvileg csak néhány gépre kerültek fel a képek, de ahogy az már lenni szokott, az nem látta őket, aki nem akarta.

A két történet bizonyos szempontból egymás fordítottja. Mindkét esetben Etele élesen váltott stílust és szerepet:
1. haver-főnök-haver
2. főnök-haver-főnök
A főnökből-haver váltás még a többség számára könnyen vehető, de azért van kivétel. Jól látszik ez, ha megnézzük az első történetben a sértett „már mér kéne” választ. A másik irányban viszont szinte mindig problémás a váltás.

Azért, hogy nem nagyon veszi komolyan Etelét senki a befolyásolhatóság mellett tehát a következetesség teljes hiánya okolható.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://harykozig.blog.hu/api/trackback/id/tr81968116

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása